"Deke Slaytoné volt a következő repülés – a Mercury-Atlas 7-es. Úgy volt, hogy májusban indul, és én voltam Deke tartaléka. Március végén épp egy utazásról tértem vissza, és elmentem Jo-ért Carpenterékhez, akik Langley személyzeti szállásán laktak. Péntek este volt, és épp egy buli kellős közepébe csöppentem. Scott elém jött, üdvözölt engem, és mondani akart valamit. „Rossz híreim vannak” – mondta. „Deke nem repülhet.” „Úgy érted, hogy én repülök?” – kérdeztem. „Nem” – mondta Scott. „Enyém a küldetés.”

Ez tényleg fájt. Semmi bajom Scottal, rendes srác volt. De minket nagyon más fából faragtak. Scott elvégezte a berepülő pilóta iskolát, sokmotoros gépekkel repült, majd egy repülőgép-hordozón kommunikációs tiszt volt, mielőtt csatlakozott volna a Mercury-programhoz. Ez számomra nem számít repülős karriernek. Mivel én voltam az MA 7 tartaléka, nekem kellett volna Deke helyett repülni. Ennyit az etikáról. Úgy éreztem, hogy rohadt egy rendszer a miénk. Itt vagyok én, a vadászpilóta, aki kénytelen fejet hajtani egy bombázórepülő pilótája előtt. Megtettem minden tőlem telhetőt, és Scott küldetésén az agyamat is szétdolgoztam. Nem hiszem, hogy bárki észrevette, hogy mennyire dühös voltam.

Azok nem voltak jó idők. Mélyrepülésben voltam, Deke viszont már elérte a mélypontot. Orvosaink, Bill Douglas és Bill Augerson – egy másik katonaorvos – elkeseredetten próbáltak második, harmadik és negyedik szakvéleményt kérni az ország legkülönbözőbb orvosaitól Deke szívproblémájával kapcsolatban, de mindegyik csak mismásolt. Sok orvossal az a gond, hogy félnek határozottan állást foglalni.

Egy pozitív hozadéka volt annak, hogy Deke nem repülhetett. Mi hatan úgy döntöttünk, hogy őt kérjük fel vezetőnknek: legyen ő az asztronauták főnöke. A madarak ugyanis azt csiripelték, hogy a NASA kívülről akar hozni valakit az asztronauta hivatal élére, és attól féltünk, hogy egy nyugalmazott admirális vagy tábornok lesz az, esetleg maga Warren North, a NASA „házi” asztronautája, aki nem volt közénk való. Azt végképp nem akartuk, hogy olyasvalakit kapjunk a nyakunkba, aki rangban felettünk áll, és majd parancsokat osztogat nekünk. Olyasvalakire gondoltunk, aki ismer minket, és aki velünk együtt kapott kiképzést. Deke volt az egyes-egyedüli lehetőségünk. Természetesen, döntésünkben ott volt az együttérzés: Deke a poklok-poklán ment át. Viszont nem sajnálatból, hanem tiszteletből javasoltuk őt vezetőnknek. Gilruth végül rábólintott javaslatunkra, és Deke Slaytont nevezték ki főasztronautának.

Scott Carpenter küldetése az Aurora Seven fedélzetén egész tűrhetően alakult, amíg Hawaii fölött be nem gyújtotta a fékezőrakéta-mechanizmust. Egy pozícionálási hiba folytán az űrhajó helyzetében eleve 25 fokos eltérés mutatkozott a legyezőirányú (bal-jobb) tengely mentén, ezt tetézte az a három másodperces csúszás, amennyivel később léptek működésbe a fékezőrakéták. Emiatt aztán az űrhajó körülbelül négyszáz kilométerrel elvétette a landolási körzetet. Tudtuk, hogy Scott leérkezett, viszont messze kívül esett a rádiók hatósugarán, és egyáltalán nem tudtuk, mi van vele. A közvélemény még pár óra erejéig visszafojtott lélegzettel figyelhetett.

A NASA-t sok kritika érte, amiért a landolással kapcsolatban hírzárlatot tartott, de ez a követendő eljárás a repülésben – és az űrrepülésben is. Semmit nem mondunk addig, amíg nem tudjuk, mi történt a pilótával. A családjára való tekintettel ragaszkodunk ehhez. Walter Cronkite felzaklatta magát ezen. Cape Canaveralon a CBS tudósítói fülkéjében töltötte azt a három órát, amíg semmi hír nem érkezett a mentőcsónakban ülő Scottról. Walter hónapokig panaszkodott a NASA-ra, amiért visszatartotta az információkat. Végül azt mondtam neki: „Walter, meg kell értened, hogy nem mondhatunk el neked mindent.”"

(A fenti részletet Wally Schirra "Schirra's Space" c. könyvéből fordítottuk magyarra.)

Juttasd el a neved, vagy szerelmed nevét a Holdra! Csatlakozz Te is a Puli Space csapatának facebook-oldalához!